2015. február 18., szerda

Ez mind India -3- Shahpura városa

Az első város, melyben sétát tettünk, a helyi bazárkínálatot szerettük volna megnézni, de az üzletek szinte mind be voltak zárva, lehet, mert vasárnap délután volt..


 

 E helyett a helybéliekkel ismerkedtünk, vagyis inkább ők velünk, talán ők még kíváncsibbak voltak ránk, mint mi őrájuk... A fényképezőgépek a mi kezünkben, a mobilfényképezők pedig az ők kezükben szorgalmasan kattogtak . A gyerekek és ífjak a társadágunkba szegődtek, az középkorúak inkább csak az erkélyekrl és a háztetőkről követtek minket végig a tekintetükkel.





Szép épületek ápolatlanul, járda nincs, a szennylé a lábunk mellett folyik el egy kis sáncban, kell figyelni, bele ne lépjünk, a színe kék, illata emlékezetes... de az élmény felejthetetlen.



Azt gondoltuk eleinte, na itt most aztán félhetünk a szűk sikátorokban a sok indiai suhanctól.. de hozzánk sem értek -lehet a sok férfi társunknak és a hindiül beszélő idegenvezetőnknek köszönhetően-, így sem molesztálástól sem lopástól nem kellett tartanunk, ez kellemes csalódás volt, és így is maradt égesz ottlétünk alatt. Bár azt kihangsúlyozták, hogy sötétedés után magunkra csak úgy ne sétálgassunk.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése