2015. március 3., kedd

Ez mind India -8- Agra

Agrában a leglátványosabb dolog amit láttunk az termeszétesen a Taj Mahal volt, elötte való este
pedig egy táncos show-műsor keretében megnéztük a Taj-Mahal szültését, vagyis Sah Jahan  és kedvenc felesége, Mumtaz Mahal szerelmi történetét. 
A Sah, mielőtt még legszeretetteb felesége belehalt volna 14.ik gyermekük születésébe, megígérte kedvesének, hogy olyan emlékművet építtet szerelme jelképéül, melyről évszázadokig fognak beszélni az emberek... 22 éven keresztül 20.000 ember építette a szerelmi emlékművet, s több mint 200 elefánt hordta messzi helyekről a márványt. Azt mondják, ha India összes gazdagja is összefogna, akkor sem tudnának egy ehhez hasonló értékű épületet megéppíttetni.

Persze, azon a reggelen, mikor a Taj-Mahalt néztük meg, egyedül azon a reggelen volt borús -leszámítva 2 percet- az ég és olyan hideg volt, hogy vacogtunk. De így is megvolt a WOW-hatás, nagyon fennséges látvány volt még így ködbe burkolva is a szerelmi jelkép.




A nap folyamana a túlpartról is megtekintettük, a Jamuna folyóban kellett volna tükröződjon, de abban alig volt valamennyicske víz.



Itmad ud Daula mauzóleum  - a kis Taj-Mahal-ként emlegetett szintén síremlék.


A lemenőben levő Nap fényénél a Vörö Erődöt is megéztük, ez volt India legfontosabb erődje és nagyon sok ideig innenk irányították az egész országot.








2015. március 1., vasárnap

Ez mind India -7- Fatehpur Szikri, a szellemváros

Agra fele haladva utunkba eset Fathepur Sikri, a Szellemváros. Ponpázó város volt annak
idején 14 éven keresztül, de vízhiány miatt el kellett hagyják lakói és uralkodója. 
Én szó szerint értelmeztem a szellemváros kifejezést és már arra is felkészültem, hogy látogatásunk alkalmakor szellemek fognak körülöttünk röpködni.. Egy sem röpködöt...
Az igaz, hogy nem laknak benne, de gondozzák és nagyon sok kiránduló látogatja, pezseg élet.


A kilátás gyönyörű a várfalról, lelátni a közeli és messzi zöld mezőkre és repceföldekre, a halványzöld papagályok körülöttem repkedtek és hát ezen a helyen éreztem, hogy nem szeretnék elmozdulni innen és örökre itt szeretnék maradni... De Áron karon fogott és tovább vonszolt...
A harmónia és a nyugalom árad az egész környékből.



 

Felsétáltunk a városhoz tartozó mecsethez is, ahol egy szent szúfi síremléke is található.
Az egyedüli szellem-eskedő az én voltam.
 

Van egy kilátó, ahonnan lépcsők vezetnek le a város többi részéhez.

 
Az hiénák -a szinte levakarhatatlan tukmálós árusok- itt is szép számban jelen vannak.


A kisebb gyerekek üveggolyókkal játszanak, melyet egy kis gödörbe kell bepeccintsenek, a nagyobbak kriketteznek.