Szüleimnek és Áronnak küldott beszámolóból:
...Áron javaslatára sikerült rábírnom magam, hogy vegyem a hátizsákom es megtömjem azt pár ruhával és a hálózsákkal, hogy Cabellában töltsek el pár napot, mint önkéntes. Rengeteg kérdés foglakoztatott, vajon milyenek lesznek ott az emberek, egyedül fogok-e aludni a nagy sátorban, miket kell majd ott dolgozzak, de jobbnak láttam az aggodalmaimat félre tuszkolni és szerény lelkesedéssel útnak indulni. Bár még néha eszembe jutott, hogy valami kifogást találjak és mégse menjek... szerda reggel meg is érkeztem egy kis vonatozás és buszozás után Albengába, ahol a nagy sátrak vannak és aludni szoktak az emberek, hogy lepakoljam a csomagjaimat, mivel a Cabella-i kastélyban már nem volt több alvóhely.
Meglepett a nagy csendesség ami fogadott, s hogy majd éjszaka egyedül leszek, de még reggel volt és inkább a kastélybeli teendőim foglaltak le. Két férfit találtam a sátorhely közelében, az idősebb dolgozott valami világításon, a másik személy mintha kicsit nem odaillő lett volna (a többiek később őt 'a hajléktalan'-ként emlegették), aztán szóba álltam a vagány olasz tudásommal az őszhajú bácsival, a tavaly is ott volt, emlékeztem rá, Cabella-i majd ő kivitt a kastélyhoz és átadott a recepciós lánynak.
Onnan a konyhára kerültem, mivel várnom kellett Kay nénire, ki az önkéntes lányokat, nőket beosztja minden napra ház körüli teendőkre. Én mégcsak meg sem kaptam a beosztásom, de már egy indiai bácsi szép mosolyogva felajánlotta, hogy segíthetek a két lánynak zöldséget pucolni az ebédhez. Innen kezdve már a beilleszkedés meg is történt...
Már az első nap rajtam kívül új lakói lettek a nagy sátornak, anya és lánya Kanadából, meg két brazíliai lány. Szinte reggeltől estig akadt tenni-venni való, vagy az ételkészítésben vagy a mosogatásban és takarításban... azt is érdemes megemlíteni, hogy minden nap másvalaki volt a felelős az ebéd/vacsora készítéséért, így nagyon sokféle finomságot ehettem és receptet jegyezhettem föl az emlékezetembe :)
A lényeg mégis úgy érzem az új személyek megismerése volt, kiktől könnyes szemmel búcsúztam volna el vasárnap, ha tudtam volna többet nem megyek vissza Cabellába és ők nem lennének ott :) A másik az ottani táj szépsége és csendessége, nyugalma, a maga változó és kiszámíthatatlan időjárásával.
Érdekes idegen emberek között, idegen helyen, mégis otthon éreznie magát az embernek, más kertjében sétálni és úgy érezni, mintha az övé lenne minden a dombokkal, fákkal és patakkal együtt, 50 személyre főzni (vagy legalább segédkezni), együtt ebédelni velük, közösen meditálni, levendula illatosító selyemcsomagocskákat készíteni, aztán a sátorhoz visszakocsikázni vagy épp visszasétálni naplemente után, mikor a szentjánosbogarak röpködni kezdenek és szemet gyönyörködtetve felgyújtják majd kioltják lámpácskájukat...Azt gondoltam 5 nap hú de sok lesz csak Cabellában eltölteni, meg más biztos csak hétvégekre megy oda ki, hát tévedtem. Az első kérdés amit kérdeztek tőlem a lányok: mennyi időre mentem? Nagy büszkén azt válaszoltam: 5 napra, miért ti hány napra jöttetek. Errefel ők azt válaszolták: 3 hónapra. No ennek hallatán egy szép nagyot nyeltem és többet nem hencegtem az 5 napommal :)
Az egyik este a fiatalok 'partit' rendeztek, mely grillezéssel és esti beszélgetéssel kezdődött, majd indiai zenére buliztak, vagyis táncoltak akik tudtak, akik nem azok eleinte lesték a jól táncolókat és utánozgatták őket, majd kerek-perec megkértük, hogy tanítsanak meg minket is :)
Így szépen elteltek a napok és vissza is kellett térnem, bár még fél lábbal Cabellában vagyok, a másik lábam, ígéretem szerint még átteszegetem, hogy az ott megismert barátnőimmel találkozgassak és együtt sürögjünk-forogjunk.
Puszilok mindenkit szeretettel!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése