2015. február 27., péntek

Ez mind India -6- utazás Agrába


Jaipurban reggel ébredezni kezda város lakóival együtt, s miután az álmosság kivándorolt a szemükből a zöldségárusok a kerekes asztalaikat megpakolva a célpont felé tolják, a sütődések az aznapi adag kelt tésztát készítik elő..



Az olvasni tudók az újságokat olvasgatják.



Mi Agrába utazunk.

Nem ezzel a busszal, csak a helybéliek használják ki ennyire a helyett, mivel a korlázottt helyek száma: nincs.

Hihetetlen milyen kis helyen is elfér egy indus, persze nem a nagyobbik példányból, hanem egy vékonykább féléből



Itt egy napba ennyi minden belefér:

maga az ébredés


reggeli mosakodás


sepregetés . vagyis szemétátcsoportosítás- a lényeg, hogy épp a ház vagy üzletecske elött ne legyen szemét


mosogatás a tetőtéri konyhában


mosás


utazás



munka


 

móka


piacolás


kötögetés családi körben

2015. február 25., szerda

Ez mind India -5- Jaipur


Jaipurban azt gondoltam, hogy már nem lesznek szegény emberek, olyanok, akik az utca szélén élnek és szinte semmijük sincs, de tévedtem...




De azért szép látnivalók is akadnak itt, mint például a gazdag gyümölcs és zöldségpiac, vagy a Szelek palotája..





Elsőkent az Amber-erődöt látogattuk meg.



Az aljától a fő bejárataig elefántháton értunk föl :) Szóltak előre, elefántháton ülni és haladni olyan, mint a lasú földrengés. És valóban, eléggé ingott-mozgott alattunk minden, ahogy a hatalmas szürke elefánt nagy lomhán rakosgatta a lábait. Mi élveztük a kalandot, de szegényke elefántokról lerítt az unalom.


Az erőd csodálatos és onnan a kilátás is lenyűgöző a zöld kertre és a környékbeli sárga sziklás dombokra. Jeep-el száguldoztunk vissza, én pont a bal oldalon elül ültem, ajtó nem volt, azt is gondoltam egy kisebb kanyarban ki is fogok pottyanni onnan, de jól kapaszkodtam és már csak arra figyeltem, hogyan süvít a fülem mellett az a friss-friss levegő..




Egy másik izgalmas élmény az volt, hogy ellátogattunk egy szőnyegkészítő műhelybe is, aminek volt egy kis helysége ahol textileket festettek és mintáztak, amik száriknak készültek. Már láttam neten fából készült textil mintázókat -nagyon is szerettem volna ilyesmit én magamnak- de itt aztán ki is lehetett próbálni ezeket és ami számomra a legnagyszerűbb volt, vásárolni is lehetett belőlük :) Szebbnél szebb faragott minták kínálták magukat: elefántok, pávák, és különbnél-különb virágminták :)


  


magamnak... - írtam pár sorral fennebb -... az indusoknál nem létezik a birtokos jelző - enyém, tied, övé... náluk szinte minden közös használatban van, vagy mindent megosztanak egymással..
Másik érdekesség, hogy ugyan azt a kifejezést használják a tegnap és a holnap szóra, ami azt jelenti, hogy az az idő számukra szinte fogalom; az lényegtelen, ami tegnap történt, vagy holnap fog történni. Az egyetlen és lényeges idő számukra az a MA.


Miután megnéztük, hogyan dolgoznak a kétkezi munkások, a szőnyegszövők, felmentünk az emeletre, ahol az eladók hellyel kínáltak, majd banánnal, sós sütemnénnyel és üdítővel.. Eleinte nem értettük, hogy mi ez a nagy felhajtás... De nemsokára következett a szőnyegek bemutatása és a velük kapcsolatos információk elsorolása: milyen anyagból szőtték: selyem, gyapjú, teveszőr,  hány sok ezer csomóbl készült és hány hónapon keresztül, majd az ára... hát itt erősen kellett kapaszkodjunk, hogy le ne forduljunk a székről...
 
 
 
Mi túristák 30-an voltunk, ők pedig 15-en. De miért volt olyan sok helybéli a bemutatón? Hát csak azért, mert a bemutató végén jött az eladós, tukmálós és alkudozós rész és így minden két túristára jutott egy "eladó". Ha latták, hogy megtetszett neked egy szőnyeg, akkor le nem szálltak rólad, míg meg nem vetted, minden dumát bevetettek, csak hogy meggyőzzenek, milyen jó vásárt teszel ha megveszed a szőnyeget.. Ha nem tetszett neked egy sem az eddig már bemutatott 20 szőnyegből, akkor még 10 szőnyeget elővettek  :)



 Voltunk egy ékszérkészítő műhelyben is, de az arany és féldrágakövek csillogása hűvösen hagyott, így inkább egy fotelben pihenve néztem, mások miként próbálgatják a drága ékszereket.


Nem kell megemlíteni a tulaj és munkásai közötti hatalmas különbséget sem: a munka tipusa és nehézsége, az öltözetük, a fizetésük... Itt is úgy van, hogy aki 12 órát görnyedve dolgozik alig keres valamicskét, hogy megélhessen belőle népes családjával, míng a tulajok vélhetően jól megélnek a fizetésükből.

2015. február 23., hétfő

Ez mind India -4- Jaipur felé


Jaipur fele haladva több kis városon, településen áthaladtunk. Így egy kis betekintést nyerhettünk az ott élők hétköznapjaiba. Az tetszett, hogy mindenki épp csinált valamit: autót szerelt, gyümölcsöt árult, az udvaron márványszobrokat faragott, együtt üldögélt és beszélgetett a barátokkal vagy éppen robogón a haverjaival tartott valahová.





Ahol egyszer ember látható, ott biztos cselekmény is van, leszámítva a szieszta időszakát, akkor ugyanis a férfiak nagyrésze ki van dőlve az ágyra és szundít. Ezek az ágyak érdekesek, egyszerű fa keretek műanyag sávokkal átszőve és ha épp nem alszik valaki rajta, akkor többen üldögélnek rajta és beszélgetnek vagy ebédelnek.


A robogón elég gyakran 3 illetve 4 személy is ül, de nemcsak a 2 felnőtt és 2 gyerek változat látható, hanem 4 felnőtt változat is. Bukósisakot viselőket inkább csak a nagyobb, forgalmasabb városokban láttam. A kisvárosokban teljesen normális, ha az épp járni tudó kisbaba is fejvédő nélkül ül a szülei által közrefogva a robogon. Az tetszik az itteni közlekedésben, hogy bár sokféle járművel és sokan küzlekednek, de valahogy mindenki vigyáz mindenkire és csak nagyon ritkán történik baleset. De ha történik is, akkor a nagyobb járművel közlekedő a hibás. Ilyenkor az érintett felek inkább egymás közt elintézik a dolgot, a hibás szépen odatartja az orcáját a másk elé és szó nélkül elfogadja a neki járó pofot. Rendőrt nem érdemes hívniuk, mert az csak jól megbüntetné őket és igazságtétel nélkül eltávozna..


Nem ritka látvány a reggeli órákban a nagy víztároló medence mellett mosakodók sem. Mivel nincs mindenkinek épített háza és nem minden házban van vezetékes víz, így a nagy közös medencéket vagy forrásokat használják sokan.




A fiuk imádnak krikettezni.



2015. február 18., szerda

Ez mind India -3- Shahpura városa

Az első város, melyben sétát tettünk, a helyi bazárkínálatot szerettük volna megnézni, de az üzletek szinte mind be voltak zárva, lehet, mert vasárnap délután volt..


 

 E helyett a helybéliekkel ismerkedtünk, vagyis inkább ők velünk, talán ők még kíváncsibbak voltak ránk, mint mi őrájuk... A fényképezőgépek a mi kezünkben, a mobilfényképezők pedig az ők kezükben szorgalmasan kattogtak . A gyerekek és ífjak a társadágunkba szegődtek, az középkorúak inkább csak az erkélyekrl és a háztetőkről követtek minket végig a tekintetükkel.





Szép épületek ápolatlanul, járda nincs, a szennylé a lábunk mellett folyik el egy kis sáncban, kell figyelni, bele ne lépjünk, a színe kék, illata emlékezetes... de az élmény felejthetetlen.



Azt gondoltuk eleinte, na itt most aztán félhetünk a szűk sikátorokban a sok indiai suhanctól.. de hozzánk sem értek -lehet a sok férfi társunknak és a hindiül beszélő idegenvezetőnknek köszönhetően-, így sem molesztálástól sem lopástól nem kellett tartanunk, ez kellemes csalódás volt, és így is maradt égesz ottlétünk alatt. Bár azt kihangsúlyozták, hogy sötétedés után magunkra csak úgy ne sétálgassunk.




2015. február 16., hétfő

Ez mind India -2- utazás Jaipurba

Első nap, miután kipihentük magunkat, Delhiből Jaipurba utaztunk. A 200 kilóméteres út megtételéhez szinte egy nap volt szükséges.. Több sávos utakon mentünk, de elég forgalmasak voltak.. Kis autó, kisbusz, nagynusz, kis teherszállító, nagy teherszállító, motoros, kecskenyáj - minden és mindenki igénybe veszi, kinek szüksége van rá.

Ez a nap a "beavatás" napja volt.
Vagyis az 5*-os hotel után - amit természetesnek vettünk - ezen út során szembesültünk az Indiára olyan nagyon jellemző égig érő ellentétekkel.
Nagy zöld kertben fekvő gyönyörű paloták, lepukkant kis épületek -melyek a görögországi kis fehér házakat juttatták nekem és Áronnak az eszébe-, poros utcaszéli sátrak - ezek itt mind-mind lakhelyül szolgálnak.





Kecske, majom, papagály és sok más érdekes madár, teve, elefánt - ezekből láthattunk egy párat a nap folyamán. Nagy szenzáció volt számomra, hogy ezek mind, szinte egy helyen előfordulnak :)




Az utca mentén eldobott szemétben legelésző tehenek és a sok, szintén utca mentén fekvő sátrak és mellettük élő ember láttán megint elindult a fejembe az a kérdés és gondolatmenet, hogy hogy lehetne ezeken az embereken segíteni? Bennem a sajnálat és szánalom versenyt futott egymással.
Addig a pontig, amig a túristavezetőnk beszámolt az itteniek életfelfogásáról és a dolgokhoz való hozzáállásáról.




Az indiaiak nagyon sokan vannak. Szinte lehetetlen, hogy mindenkinek mindene meglegyen.
Meg nagyon vallasosak. Mindent elfogadnak úgy, ahogy van. Ha valaki szegénynek született, -mert szegénynek vagy gazdagnak születni kell- biztos azért szegény, mert előző életében valamit helytelenül cselekedett, és most ezzel fizet, ez a karmája.
Meg szerintük ez a földi élet csak egy átmeneti állomás/állapot, vagyis illúzió. Illúzió a szegénység és illúzió a gazdagság is itt.