2013. december 28., szombat

Csipkésszélű ágyterítő

Megannyi hurkolgatás, kanyarintgatás, néha élvezetes, máskor fáradságos munka után végre kész van...

Egy ágyterítő, aminek rokonát az idei feketetói vásáron pillantottam meg és szerettem bele. A vénasszony, mert az volt, cigarettafüstbe burkolva és ki tudja hány kupica után 1oo lejért akrta eladni... Persze úgy csalogatta magához a jóhiszemű nézelődőket, hogy: "Óccon adom, angyalom, nagyon óccon." (Marketingből jeles, meg kell hagyni) Kérdeztük mennyi az a nagyon "óccó", s majd a sokadik rákérdezésre olyan összeget nyögött ki, hogy még elmenekülni sem maradt erő a lábunkban, csak kapkodtunk a levegőhöz..
Miután felócsúdtam próbáltam alkudozni, ahogy csak bírtam, de egy idő után a vénasszony is megelégelte és azt mondta: "Haggyá mán békén met megfájdú a fejem tőled". Ekkor vettem csak észre, hogy semmi esélyem sincs alkut kötni vele.
 Nehéz szívvel, és csipkés szegélyű terítő nélkül hagytam ott a vénasszonyt.

Aztán addig-addig nem hagyott nyudodni a dolog, hogy eszembe jutott, hogy annyira csak tudok horgolászni, hogy igazán én is kitalálhatok egy szélcsipke mintát és én is elkészíthetem a hőn áhított csipkés szélű ágyterítőt :)

 

2013. december 23., hétfő

Szenteste



szenteste


hűvös lehellet
látszik, de a szívekben
meleg szeretet

Mária s József
egymásra, majd Megváltó
fiukra néznek

a kisded felrí
és aki most akarja
az megváltást nyer

bárányka béget,
s az ég ezer csillaga
ragyogva örvend

2013. december 21., szombat

2013. december 19., csütörtök

Természetes karácsonyi díszek2


A természetes díszeket folytatjuk..

 spárga, krepp, gyapjú, cserép angyalkák


gyöngy, papír, fa függődíszek


öntött és viaszgyertya, papír díszek

2013. december 17., kedd

Jó idő jó kedv, rossz idő rossz kedv


Miért is hagyjuk, hogy az idő 100 százalékban befolyásolja a kedvünket?
Nagyon sokan rossz idő esetén rosszkedvűek, mert nincs szép idő. Az igaz, a szép idő már magában okot ad a jókedvre, de ha nincs jó idő, azért még nem kell kedvtelenek legyünk.
Láttam egy lányt, félig elázva de mosolyogott és nevetett -  felemelő látvány volt :)


Egy svéd közmondás ezt tarttja (ott szinte az ujjainkon is megszámolhatjuk évente hány nap van jó idő) :


2013. december 10., kedd

Természetes karácsonyi díszek

Miért vegyünk üzleti, kínai, műanyag és ráadásul giccses díszeket, ha mi is otthon, többé-kevésbé természetes vagy éppenséggel újrahasznosított anyagokból készíthetünk szép, ízléses, natúr díszeket?

A legelső díszt igazán különleges emberek (Ügyes Kezek) készítették:

 kerámia dísz

borosüveg-dugó angyalkák

  csuhé angyalkák

ajándékkísérő kártyák

gyertyatartó - csak óvatosan a használatával!!

 hójemberke

 papír dísz

 parafadugó dísz

Rudi rénszarvas


2013. december 1., vasárnap

Őszi haiku

szélben remegő
levelek kapaszkodnak
még az ágakba

                                                                          forrás